József Attila - Végül
József Attila: Végül
Kazánt súroltam; vágtam sarjat; elnyúltam rothadt szalmazsákon; bíró elítélt; hülye csúfolt; pincéből tódult ragyogásom. Csókoltam lányt, aki dalolva ropogós cipót sütött másnak. Ruhát kaptam és könyvet adtam a parasztnak és a munkásnak. Egy jómódú lányt szerettem, osztálya elragadta tőlem. Két naponként csak egyszer ettem és gyomorbajos lett belőlem. Éreztem, forgó, gyulladásos gyomor a világ is és nyálkás, gyomorbeteg szerelmünk, elménk s a háború csak véres hányás. S mert savanykás csönd tölti szánkat, szívembe rúgtam, ordítson már! Hogyan is hagyna dolgos elmém feldtető, de bérdaloknál. Kínáltak pénzt nagy sok bosszúmért, pap mondta: Fiam, szállj az úrhoz! S tudtam, ki üres kézzel tér meg, baltát, kapát meg köveket hoz. Villogó szívű, győzni bíró vagyok, kinek kell legyen kedve igazat tenni, pártot állni, ím, e szigorú emlékekre. De emlékhez mi közöm nékem? Rongy ceruzámat inkább leteszem s köszörülöm a kasza élit, mert földünkön az idő érik, zajtalanul és félelmesen.
1926 nyara-1930
|