Ady Endre - Álmodom...
Ady Endre: Álmodom...
Álmodom néha Szilaj, merész, fájó, De mégis édes álmokat. Vihar tör rám Rémes, talán a mindenséget Fenyegető vad erővel S én e viharral Egyedül, mint egy megkövült szobor, Szembeállok!...
Álmodom néha, Hogy minden teremtett Éltemre tör, haragos átkot Ordít reám S én mosolyogva, Kimondhatatlan büszkeséggel Várom a harcot, Melyet egy világ, Egy egész világ Esküdt ellenem S melyet úgy fogadok, Mint egy aljas lelkű koronás fő Az udvaroncok porba hulló, Gyalázatos hizelgéseit!...
...S álmodom néha A legmerészebb, legszebb álmot, Dalaim egy világ fülébe zengnek S hangoztatják a megváltásnak Szent, égi szózatát Egy megtévedt nagy világ előtt. Hangjára hangos, bús zuhanással Omlik a porba hazug bálványok Százezere S avult, buta korlátok, Melyek elzárták a világot Egy világtól, Recsegve dőlnek össze. S én, míg a pusztulás közt Jós szemekkel látom, Mint áll elő egy jobb, Tisztább világnak Zöld hajtása a romok közül, Szívem megnyíl S fenséges érzés hatja át dalom, Melynek refrainje Messze, messze száll S mint a megváltásnak Új evangéliuma Áthatja a világot E szózat: Diadal! Diadal!...
...S álmaimból Otromba zaj riaszt fel. Köröttem régi minden s undorit. A megváltásról, a diadalról Lázas álomban álmodtam csupán... Szívem teli ugyan, De mi belőle felsír, felszakad, Nem egy világot Ujjáteremtő diadal-ének, Hanem a lebilincselt erő Tehetetlen, bús zokogása...
|